2008. december 31., szerda

Titkok Istene

Ez a dal egy kicsit összefoglalja azt, amit az utóbbi időkben megtapasztaltunk Enehvel. Mióta megházasodtunk minden évben költöztünk, sokszor csak az utolsó pillanatokban tudtuk meg hova kerülünk, és mégis Isten mindvégig velünk volt, megáldott, és vezetett. Lépésenként. Úgy látszik, Isten így szereti csinálni.










7 megjegyzés:

  1. Újrahallgattam, és nagyon szép! És amúgy nagyon kevés dal szól Isten kikutathatatlanságáról, pedig ez is majdnem olyan jellemző rá, mint a megismerhetősége. Épp mostanában hallottam erről egy tanítást: a keleti-ortodox kereszténységben Isten titokzatosságára, míg a nyugati keróknál a megismerhetőségére helyezik a hangsúlyt. Pedig mindkettő fontos - ezért is gyönyörű az, amit a dal mond: Isten titokzatos nekünk, mégis teljesen rábízhatjuk magunkat, mert azért azt tudjuk, hogy ő jó!
    Andris

    VálaszTörlés
  2. ez jó, titkok Istene....
    ismerem a dalt egy más feldolgozásban is. Thoma Lacival zenéltük. Tetszik amit kihoztál belőle. üdv Csőri.
    ha minden jól alakul a Lámpásban játszom majd egy epiphone les paul standard plusson

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! nagyon szép a dal :) nem tudná vki leküldeni a szövegét? v hol lehet letölteni mp3ban???

    VálaszTörlés
  4. Mi már megismertettük ezt a dalt egy pár gyülivel, otthon (Kabán) is énekeljük gyakran, nagyon szeretjük (fiataltól idősig mindenki), fantasztikus a dallama és a szövege! Jól tetted, hogy közzétetted!:)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ez egyszerűen csodálatos!!! Évek óta nem hallottam ennél meghatóbb keresztyén dalt! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Ó, egy ideje nem követtem az ideírt kommenteket... köszönöm a hozzászólásokat... örülök, hogy tetszik, meg annak is, hogy sokfelé terjed... :)

    VálaszTörlés